sziasztok itt az új feji reméljük tetszik és röhögtök egy kicsit, mert az elsőbe nem volt semmi vicces. Mondjuk ebbe sincs olyan sok, de legalább van. Puszi: Rékuu♥Szinti♥Kriszi♥
(Réka szemszöge)
Ma reggel izgatottan keltem. Lehet, hogy a detoxikálóba dolgozom, de az is munka és kell a pénz. Óda álltam a szekrényem elé és azon gondolkoztam mit vehetnék fel. Semmi illedelmeset az biztos hiszen egy detoxikálóba minek és ott úgy is át kel majd öltöznöm. Végül egy fekete cső farmer és egy köves piros póló mellett döntöttem. A tükör előtt állva rájöttem, hogy ez meg túl giccses. Levettem a pólót és egy sima feketét választottam. Na igen nem vagyok emos, de mindegy. Egy szempillaspirál és kész. Elvégre a részegeknek minek sminkelje magam. Lementem a konyhába ittam egy koffeines kávét, de nem ettem, ahhoz túl ideges voltam. Azt hittem, hogy Szinti még alszik, de amikor kiértem a ház elé, csak az én autómat láttam. Hát akkor ő már jóval korábban elment. Szívás. Beültem a kocsimba elővettem a térképet a táskámból és megnézzem, hogy hova is kell mennem. Ezek után indítottam. Az utakon elég sok autó volt, hiszen ez egy elég nagy város, de szerencsére időbe beértem a melóba. Amikor megálltam a dolgozóknak fenntartott parkolóba mindenki jól megbámulta az én kicsikémet. Hát igen Szinti pénze az én stílusom és íme egy tökéletes autó. Szeretek a középpontba lenni, de nem akartam elkésni így gyorsan beslisszoltam a portára. Amikor bementem megláttam azt a férfit aki ki jött hozzánk amikor szomszéd kutyával birkóztam.
-Áá..időben. Jó reggelt.Öltözzön át és körbevezetem az épületben.
-Köszönöm. -elindultam a férfi után és minden egyes terem után egyre rosszabbul lettem. Az egyikbe épp hányt valaki, a másikba hányatták, a harmadikba épp segítettek neki Wc-zni, a negyedik pedig a orvosi volt. Itt épp dolgoztak egy srácon. A fiú átlagos volt. Nem nagyon foglalkoztam vele. Kimentünk a teremből és mentünk tovább. Végül elértük a női öltözött ami előtt megkaptam a ruháimat és közölték velem, hogy minden ékszert le kell vennem. Még jó, hogy nem is vettem fel. Bementem az öltözőbe és kővé váltam.
-Helló cica mica, te új vagy.
-Igen, de te mit keresel itt?
-Épp üldögélek, ha nem tűnt volna fel.
-De, de feltűnt, de ez nem a női? -erre felnevetett
-Itt nincs külön női meg férfi. Na dumáljunk.
-Én szeretnék öltözni.
-Jó nyugodtan közbe beszélgethetünk nem? Relax béby relax merrelax?
-Na jó, de én egyedül szeretnék öltözni.
-Hát sajnos, azt nem lehet megoldani.
-Dehogynem,menj ki egy percre lécci.-mutattam az ajtóra.
-Hmm...nem,talán zavar a jelenlétem??
-Igen,menj ki egy orvoshoz, részeg vagy és azt sem tudod hol vagy.Na gyerünk.-mondtam egy kicsit rondábban.
-Dehogy megyek,hülye leszek kimenni.
-Háát jól van,te akartad.-sóhajtottam egy nagyot és felé indultam.
-Még kimehetsz. -figyelmeztettem, mert Szinti jól megtanított ütni és a rúgásaim se túl gyengék.
-Mit akarsz csinálni velem? Kitörőd a lábam és avval agyonversz vagy mi??
Hát ezen nagyot kellett röhögnöm. Ráestem a padra és azon feküdtem és röhögtem, gondolom meghallották, mert bejöttek az öltözőbe megnézni,hogy minden rendben van-e.Háát amit itt találtak,az egy értetlenül bámuló részeg hapsi volt és egy nevetéstől fetrengő lány.
-Hát itt meg mi történt??-kérdezte az egyik munkatársam.Bár fogalmam sincs,hogy hogy hívják.
-Semmi....semmi...csak..elsütött egy poént...-próbáltam értelmesen elmondani.
-Megtenné...hogy ...hogy kiviszi őt,amíg átöltözök??
-Igen,jöjjön.-ráncigálta ki a részeg pasit.
Miután lenyugodtam egy kicsit,bár az arcomon le nem vakarható mosoly volt, átöltöztem és elindultam megkeresni a főnököm,hogy megmondja,hogy mit is kell csinálnom.Bár ahogy elnézem ide nem kell valami nagy tehetség, hogy embereket hánytassanak és segítsenek nekik Wc-re ülni.Bekopogtam az "irodába" és benyitottam.
-Elnézést,de mit kell csinálnom??Mármint,hogy miben segítsek??
-Értelem szerűen ha hoznak egy részeget akkor lássa el, ha jól végzi a munkáját,akkor feljebb engedem orvos segédnek.
-Rendben van.Köszönöm. -próbáltam kedvesen mondani, de a fintort nem tudtam letörölni az arcomról.
Végig mentem a folyóson, hogy keresek egy ápolónőt és megkérdezem tőle, hogy hol várjak a betegemre amikor megláttam, hogy valakit hordágyon hoznak be és folyamatosan hány. Na ez gyorsan ment. Úgy tűnik ma nem fogok unatkozni. Gyorsan befutottam a kórterembe ahova a beteget vétik.
-Itt vagyok ellátom. -mondtam gyorsan, mert ahogy láttam a mentősök nem nagyon tudtak a beteggel mit kezdeni. Mondjuk én se ilyen melót képzeltem el, de az iskolába ezt is megkelet tanulni, bár akkor nem találtam semmit értelmét most mégis; jól jött.A pult ami az ágy mellett volt bemélyesztett volt így gyorsan óda fordítottam a beteghez és annak meg megemeltem a testét, hogy bele tudjon hányni.Miután végre befejezte a hányást visszafektettem az ágyba és ekkor láttam meg. A sötét barna göndör haja lágyan omlott a tökéletes arca mellé és a szeme ami normális esetben zöldesbarna lehet, most vérvörösen is gyönyörű volt. gyorsan észbe kaptam, hogy egy detoxikálóba vagyok talán nem itt kéne pasikat felszedni elvégre az előzővel semm jártam túl jól. Jobban megnéztem a férfit és felismertem Jake Rathbonet.
-Hello Jake bocsi a késésért...Héééé maga meg ki?
-Én az új ápoló vagyok láttam, hogy behozzák és gondoltam segítek.
-Hát rosszul gondoltad. Na ide figyelj kislány Jake Rathbonek egyetlen-egy ápolója van világos. Nem mondhatod el senkinek, hogy itt láttad, különben nagy bajok lesznek. Nem véletlenül kapott külön szobát. Senki nem tudhatja meg, hogy ő itt van. A kórház nagyon sok pénzt kap, hogy ezt titokban tartsuk. Érthető voltam? -üvöltötte le a fejem. A varázs, hogy egy ilyen férfit kezelhetek rögtön elmúlt.
-Igen értem. -mondtam és ezt sikerül úgy kimondanom, hogy nem remegett meg a hangom.
-Rendben, most távozhat. -mint a katonaságnál, vagy az is lehet, hogy még ott sincs ilyen. Na mindegy. Akkor kerítek magamnak valami elfoglaltságot. Félóra semmit tevés után találtam is magamnak tenni valót, ami nem volt valami kellemes, mert pont azt a férfit kaptam meg akivel az öltözőbe összefutottam. Miután végeztem haza mentem és nagy meglepetésemre Szinti még mindig nem volt otthon. Na jó mindegy valamikor csak megjön. Lementem a konyhába és csináltam magamnak tojásrántottát. Gondoltam, hogy Szintinek is hagyok, de kitudja mikor jön meg. És pont ezért nem is vártam meg. Fél-tizenkettőkor lefeküdtem és elég hamar el is aludtam.
UI: Szokás szerint komi♥
All the King's Men 2006
8 éve
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése